HTML

Eva - Karesz US Trip

San Diegotól Baltimore-ig és még azon is túl... 2009. július 18. - december 5.

Friss topikok

Linkblog

New York - 2009. aug. 23. vasárnap

2009.08.31. 05:04 Eva Borsos

English version is below…

 
Mivel tegnap elég későn kerültünk ágyba, ma sokáig aludtunk, és Marlene kocsival elvitt minket oda, ahol New Jersey-ből indulnak a hajók Szabadság szoborhoz. Először Ellis Islanden köt ki a hajó, ahova az emigránsok is érkeztek a világ minden pontjáról. 1892 és 1924 között összesen 12 millió embert érkeztettek meg itt az USÁ-ba. A hajós cégek már egy előválogatást tartottak, hogy kit engednek fel a hajóra, mert akit visszafordított az USA hatóság, azt a saját költségükön kellett visszaszállítani. Az út nagyon mostoha körülmények között 6-15 napig tartott, és legtöbben egy bőrönddel érkeztek és minimum 5 dollárral. (Néhányaknak ennyi sem volt.)
Az érkezőknek megvizsgálták a papírjaikat és az egészségi állapotukat. Akit nem találtak egészségesnek fizikailag vagy szellemileg azt kórházban kezelték. Végül a kétséges esetekről egy bizottság döntött, hogy maradhat-e vagy vissza kell térnie Európába. Összesen 2%-ot utasítottak el. Marlene családja egyébként lengyel emigráns volt, és ők is ide érkeztek meg.
A 20-as évekre a gazdasági válság elérkezésével Amerika is elkezdett kvótákat felállítani, hogy a növekvő munkanélküliséget megfékezze és egyre kevesebb emigránst fogadott. Látogatásunk idején, amikor már a kiállítás nagy részét megnéztük, egyszer csak szirénák szólaltak meg, és megkértek minket, hogy távozzunk, mert veszélyhelyzet van. Nem derült ki, hogy mi történt, de elég stílszerű volt a helyhez ez a szirénázás és a tömeg terelgetése.
Visszaszálltunk a hajóra és átmentünk a másik szigetre, ahol a Szabadság szobor áll. Gondolom mindenki tudja, hogy ez Franciaország ajándéka volt az USA-nak, talán kevesebben tudják, hogy egy magyar, az újságmágnás Pulitzer József szervezte meg a gyűjtést az USÁ-ban, hogy a szobor talapzatára összegyűljön a pénz. Ismét fel lehet menni a hölgy koronájába, csak éppen 1 hónappal előbb kellett volna időpontot foglalni; így ezt most kihagytuk, de így is lenyűgöző látvány alatta állni.
 
A látogatás után Marlene elvitt minket vacsorázni. A lánya Hoboken-ben, egy régi-szép kisvárosban lakik – Manhattannel szemben New Jerseyben, ahonnan remek kilátás nyílik a felhőkarcolókra. Egy helyi francia étterembe mentünk (Elysian Café), ami igazi gourmet élmény volt. Eddig nem nagyon írtam arról, hogy mit ettünk, akiket ez is érdekel, azoknak szól a következő rész – a többiek folytassák a következő napnál: 4 féle előételt ettünk közösen
- Fekete kagyló marinara mártásban (ez egy paradicsomos, nagyon kellemes fűszerezésű szósz)
- Fehér kagyló grillezett spanyol kolbásszal, fokhagymás, póréhagymás korianderes és burgonyás erőlevesben tálalva
- Cékla főzve és grillezve, kecskesajt, balzsamos, citromos ecettel
- Fodros saláta kecskesajttal, szalonna kockákkal és sherry ecettel
Főételnek Karesz báránybordát rendelt dijoni pácban kuszkusszal (ami kicsit emlékeztetett a mi tarhonyánkra).
Én pedig lazacot ettem (ami belül tökéletesen puha, kívül pedig ropogósra volt sütve) párolt spenótágyon, és ami még a lazacnál is finomabb volt: a mellé tálalt saláta – koktélparadicsom és metélőhagyma citromos olivás öntettel.
Minden tökéletesesen volt elkészítve, és egy remek kaliforniai vörösbort ittunk mellé. Egyetlen aprócska furcsaság európai szemmel (ami itt teljesen természetes), hogy a különböző fogások között nem cserélnek evőeszközt. Kivéve persze a desszertet, ahhoz hoztak tiszta eszközöket. Karesz egy csokoládés-narancsos Grand Marnier pohárkrémet evett, a házigazdáink pedig egy könnyű citromos habbal töltött palacsintát eperöntettel – én persze mindkettőt megkóstoltam és mennyei volt…
 
 
 
 
 
 
 
 
 
New York City – 23rd August 2009, Sunday
 
Today we started a little later with a big Sunday breakfast. Then Marlene took us to the New Jersey shore where we get on the boat to visit Ellis Island. There is a really impressive exhibition about the 12 million emigrants arrived to the USA through Ellis Island between 1892 and 1924. The boat trip took 6-15 days from Europe and most of the people had only one suitcase and about 5 dollars – some had even less then that. Once they reached the island, there documents and health was checked. Those who were not fully healthy physically or mentally they were sent to a special committee or to the hospital. Only 2 % of the arrivals were sent back to Europe. The family of Marlene also arrived through Ellis Island from Poland. In the late 20’s especially during the time of depression, the USA started to limit the number of emigrants.
By the time we went through most of the exhibition suddenly the sirens were started and announced that we should leave the building due to emergency. We could not find out what happened but it was quite adequate to end the visit like this.
Then we got to the other island to visit the Statue of Liberty – it is possible again to get into her crown, but we would have to make reservation like a month in advance. It was still quite impressive to stand under it. I am sure you all know the statue was a present from France, but maybe you do not know that a Hungarian Joseph Pulitzer started the public collection to get enough money for the base among Americans.
In the evening Marlene took us to a French Restaurant in Hoboken. This is a town which has an amazing view over Manhattan, and where Carolyn and Nick lives. So far we did not tell you what we were eating – so if you are interested to know the details here it is – otherwise carry on reading at the next day:
In the Elysian Café we were starting with sharing 4 different starters – all excellently prepared:
Chorizo Clams - Grilled Chorizo, Garlic, Leeks, Cilantro and Clam Broth
Mussels & Pommes Frites Marinara style
Roasted Beet Salad, Arugula, Goat Cheese, Balsamic lemon Vinaigrette
Frisee Salad - Lardons, Goat Cheese, Aged Sherry Vinaigrette
Then Karesz had as a main course: Rack of Lamb - Dijon Encrusted, Cous Cous
I ate: Seared Salmon - Sauteed Spinach, Diced Tomatoes, Scallions, Lemon Olive Oil Vinaigrette
For dessert we had Chocolate Grand Marnier Pot de Crème and Crepes with Lemon Curd and Strawberry Sauce.
We had some red wine and everything was just perfectly prepared in a great atmosphere. For us the only surprise (what is I think customary here) that they do not change cutlery between the starter and the main course, what we generally do in Hungary. All in all it was an amazing evening with so much fun and on the way home we also went to see Manhattan once more all illuminated.

Szólj hozzá!

Címkék: new york

A bejegyzés trackback címe:

https://ustrip.blog.hu/api/trackback/id/tr801349880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása